A tolvajok a bevásárlóközpontok, stadionok parkolójában, nyáron pedig a strandokon, a Balaton, a Velencei-tó, illetve a Fertő-tó környékén a legaktívabbak - mondja Némedi Gábor rendőrezredes, a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály Vagyonvédelmi Osztályának vezetője.
A tolvajok legtöbbször betörik az ablakot, kitépik, letörik a zárat, vagy a jeladó blokkolásával akadályozzák meg az autó bezárását. Kifigyelik, ha nagy értéket tesz valaki a csomagtartóba, majd a jeladó blokkolása után az egyik bűnöző követi az autóst, míg társa kipakolja a kocsit.
A legnagyobb hiba, ha valaki látható helyen hagyja értékeit, ebbe főleg strandolás előtt esik bele az ember. A biztosítótársasághoz már érkezett olyan kárbejelentés, mikor az ügyfelet a pénztárig követték, majd sorban állás közben emelték ki táskájából a kulcsot.
Az Országos Rendőr-főkapitányság 2015-ben 5019 alkalommal folytatott eljárást zárt gépjármű feltörése miatt: tavaly leggyakrabban pénzt (681 alkalom), illetve laptopot, notebookot vagy táblagépet loptak ki az autókból (587 alkalom).
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve