Minél kisebb a gyerek, annál gyorsabban kap hőgutát egy felforrósodott járműben, hiszen ilyenkor a kicsi teste 3-5-ször gyorsabban forrósodik fel, mint a felnőtteké – mondta Póta György háziorvos az RTL-en.
Véleménye szerint félreértelmezett jószándék, amikor a szülők azt hiszik, hogy a gyerek felébresztése az autóban világtragédia.
Tágulnak az erek, leesik a vérnyomás, felborul a keringési egyensúly, a légzés is abnormálisra változik, elsavasodik a szervezet, a kémiai egyensúly felbomlása pedig ahhoz vezet, hogy az összes szerv érintetté válik – mondta a gyerekorvos, aki arra figyelmeztetett, ha a kicsi bennragadt az autóban, ne várjunk a mentőkre, minél hamarabb szedjük ki a járműből akár úgy, hogy egy kővel betörjük a kocsi ablakát.
A szülőknek nagyon fontos tudniuk, hogy a gyereket soha ne hagyják egyedül az autóban még akkor sem, ha nincs meleg, ugyanis tévhit, hogy ha kint nincs kánikula, akkor nem lehet baj: halt meg gyerek autóban hőgutában úgy is, hogy odakint csak 15 fok volt - tette hozzá a háziorvos.Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve