Egyre több bűnöző próbál pénzt szerezni a nyugdíjasok átverésével - írja a Magyar Idők. A rendőrségi zsargonban "unokázóknak" hívott szélhámosok viselt dolgairól szinte mindenkinek vannak már saját tapasztalatai, hiszen egyre több mamát-papát, nagymamát-nagypapát találnak meg. A napilap egyik konkrét példája az egyik újságíró anyjával történt.
Egy női hang azzal kereste meg telefonon, hogy a fia balesetet okozott, és egy négyéves kislány emiatt életveszélyes sérülést szenvedett. A hang egymillió forintot kért azért, hogy ne jelentse fel a néni hozzátartozóját. Az asszony felhívta a kórházat, így kiderült a csalás, de ezt megelőzően teljesen összezavarodott és összetört.
Az esetek többségében ugyanezzel a módszerrel találkozhatunk. Vezetékes telefonon keresik meg a sértettet azzal, hogy gyerekük, unokájuk balesetbe keveredett, és ha fizetnek, akkor el tudják intézni, hogy ne induljon ellenük rendőrségi eljárás.
A napilap beszámol egy olyan esetről is, amikor a csalók megjárták. Egy nyugdíjas férfi úgy tett, mintha belemenne az üzletbe, ám a pénzátadáson már rendőrségi kísérettel jelent meg. A lebukott csaló nő tagadja bűnösségét, de a lakásán végzett házkutatáson számos mobiltelefon került elő, amelyek további bizonyítékokat szolgáltathatnak ellene.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve