Januárban - éves összevetésben - a bruttó és nettó keresetek egyaránt 9,5 százalékkal nőttek a KSH szerdán publikált adatsora szerint.
Így a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete több mint 411 ezer forintot tett ki, a nettó átlagbér pedig több mint 273 ezer forintra rúgott. A magánszférában a bruttó fizetések 8,5 százalékkal nőttek, a költségvetési oldalon viszont - az előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseinek köszönhetően - 13,3 százalékos volt a növekedés.
A különböző ágazatok közül a pénzügyi szektor fizet a legjobban, bruttóban 715 ezer forintot, a másik végletet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás jelenti, ahol 247 500 forint az átlagos bruttó. A KSH-jelentésből kiderül az is, hogy bár a nők átlagkeresete 10,2 százalékkal nőtt, szemben a férfiakra jellemző 9,2 százalékos emelkedéssel. A nőknél ez azonban csak 375 500 forintot jelent havonta, míg a férfiaknál több mint 447 ezret.
Bár a béremelkedés januárban tempós volt, az inflációval együtt már mérsékeltebb a növekedés: a reálbér-emelkedés ugyanis éves szinten 6,6 százalékot tett ki.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve