Az új sípálya Magyarország legnagyobb kezdő sípályájaként egy kilométer hosszú, 50 méter széles, szintkülönbsége pedig 124 méter. Az új felvonó tizenkét tartóoszlopon a kivilágítható pálya mentén halad, felfelé egyszerre 190 utast tud szállítani. Ebele Bálint , az eplényi pályákat üzemeltető Síaréna Kft. ügyvezető igazgatója szerint ideális esetben a felvonó óránként 1500 embert tud egy óra alatt a hegyre szállítani, átlagos kapacitásként óránként 1300 emberrel számolnak - tudósított a sajtótájékoztatóról az MTI.
Az ügyvezető igazgató arról is beszélt: az ötszázmillió forintos fejlesztési programjukat az önrész mellett 150 millió forint állami támogatással és 165 millió forint banki hitellel valósították meg.
Kapcsolódó
A beruházássorozat részeként másfélszeresére növelték a hógyártó rendszert, ezt 49 hóágyú, víztározók és szivattyúállomás alkotja. Emellett beszereztek két új ratrakot, új bejáratot, síiskolát és tanulópályát, valamint vendéglátóhelyet építettek, illetve nyári attrakciókat is kialakítottak. Az új pálya közelében a vendégek számára egy fél hektáros, igény esetén bővíthető parkoló is épült.
Képünk forrása: MTI Fotó/Bodnár Boglárka
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve