Az eladásokon egyértelműen észrevehető, hogy június utolsó hete, azaz az elmúlt hét volt az eddigi legmelegebb az idén. Ekkor 30 százalékkal több ásványvíz és 16 százalékkal több sör fogyott, mint egy héttel korábban, míg jégkrémből 12 százalékkal vettek többet - írja a Világgazdaság a Tesco tájékoztatása alapján. A vizes játékoknál 170 százalékos felfutást láthattunk és látszott a hőség hatása a ventilátorok eladásán is.
A Lidlnél növekedett az ásványvíz, a különféle szörpök és limonádék, valamint az alkoholos és alkoholmentes sörök értékesítése. Ezen árucsoportok esetében a darabszámot tekintve szinte mindegyiknél százalékosan két számjegyű növekedésről beszélhetünk az előző hónaphoz képest. A nyár abszolút slágerének a jégkrémek számítanak, áprilisról júniusra megnégyszereződött az eladott darabszám.
Kolbászok, húsok, zöldség
A SPAR áruházaiban a grillkolbászok, pácolt, fűszerezett, sütésre előkészített húsok erősebb keresletére is felfigyeltek. Jobban fogy ilyenkor a paprika, a paradicsom, és népszerűek a friss, szezonális zöldségek is. Természetesen melegben kelendőbb az ásványvíz, az üdítő, a bor és a sör: utóbbi kategóriában már nemcsak a nagyüzemek, hanem a kisebb hazai sörfőzdék kézműves termékei is.
Fesztiválozáshoz, utazáshoz szükséges kellékeket is keresik: bőröndök, utazótáskák, neszesszerek, irattartók, hűtőtáskák, strandszékek, matracok, napernyők, strandsátrak, rovarriasztók, napozóágyak és játékok tartoznak ide. De a kerti sütögetés eszközei is fogynak, továbbá a felfújható medencék és a matracok.
Az Auchannál, Pennynél és az Aldinál ugyanezeket a termékeket keresték a vásárlók a nyári hőség idején.
Mint arról a Napi.hu is beszámolt az Aldi esetében volt, hogy nagyjából közelharcot vívnak az emberek a ventilátorokért.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve