A kormány által javasolt jogszabály-módosítások és a hatóságok hatékony együttműködése eredményeként három év alatt havi 43-ról 3-ra esett vissza az árubemutatókkal kapcsolatos panaszok száma - mondta Keszthelyi Nikoletta, fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.
Az Országgyűlés 2015 decemberében fogadta el a törvénymódosítást, amellyel megtiltotta a árubemutatókon a hitelközvetítést és az ingyenes juttatások reklámozását. Korábban a kereskedők kis értékű ajándéktermékeket ígérve vonzották be a bemutatókra elsősorban az időskorúakat.
Kiemelték, a fogyasztóvédelmi ellenőrzéseken új jelenségként tapasztalták, hogy az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéssel foglalkozó cégek a bemutatókat magánlakásokon tartják, a kínált termékek köre pedig az egészségügyi területre tevődött át.
A szaktárca a magyar családok és idősek érdekében változatlanul fokozott figyelemmel kíséri az árubemutatókra szakosodott cégek működését, és aktív hatósági jelenléttel a jövőben is fellép a gyakran megtévesztésre épülő, a leginkább kiszolgáltatott idős embereket tudatosan megkárosító értékesítési gyakorlattal szemben - közölte az ITM.
A kép forrása: Unsplash.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve