Intézményünk az év eddigi részében magára vállalta az áfaemelkedésből származó költségeket, valamint az infláció okozta költségnövekedéseket - áll az állatkert közleményében. Ám az áremelést csak elodázni tudták, mivel a víz, áram, fűtés és az állatok takarmánya egyre többe kerül. A mintegy 15 százalékos jegyáremelést az állatkert vezetése az átalakított, reményeik szerint az igényeket jobban kiszolgáló kedvezményrendszer átalakításával igyekeznek enyhíteni, illetve azzal is, hogy a vadonatúj attrakció, a Varázshegy kiállítás külön felár nélkül tekinthető meg.
Nem nő a jelképes jegy ára, amelyet továbbra is 350 forintért vásárolhatnak meg az arra jogosultak. Az állatkertet gyakran látogató, többnyire bérleteket váltó családok számára újdonságként bevezetik a gyermek+felnőtt kísérő bérletet. Ebben az esetben a gyermek nevére szól a bérlet, de a felnőtt kísérő személye szabadon változhat. Átalakították a nyugdíjasok számára szóló kedvezményrendszert is: nem csak ősszel lehet nyugdíjas akció, hanem az év bármely szakában lesznek "nyugdíjas napok": mostantól a hétfő és a kedd a nyugdíjasok kedvezményes napja, akik ezeken a napokon 1250 forintért látogathatják a kertet. A teljes jegy-és bérletválaszték és az aktuális árak megtekinthetőek itt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve