A vízügyi szakemberek szerint a Tisza apadása miatt szombaton megszűnhet a folyó kiáradása, és mintegy 2 kilométeres szakaszon megkezdődhet a töltés helyreállítása. Orbán Viktor miniszterelnök szerint folytatódik a magyarországi gátépítés, az újjáépítéshez pedig minden pénz rendelkezésre áll. Harrach Péter szociális miniszter szerint 30-40 millió forint többletkiadást jelent a kitelepítetteket befogadó önkormányzatok segélyezése.
Lapértesülések szerint eddig 18 településről összesen 30 ezer embernek kellett elhagynia otthonát a tiszai árvíz miatt. Tegnap több helyen is átszakadt a gát, ám az éjszaka folyamán csak buzgárok, kisebb átfolyások keletkeztek. Emberi életet nem követelt az elmúlt 30 év legsúlyosabb katasztrófahelyzete Felső-Szabolcsban, de az anyagi kárt szinte felbecsülhetetlennek tartják a napilapoknak nyilatkozó szakértők Az ár kordában tartása érdekében ma reggel két ponton is áttörték a 41-es főutat. A víz várhatóan a beregi öblözet teljes magyarországi térségét elönti. Több helyütt harmadfokú készültséget rendeltek el. Az árvíz miatt útlezárásokra kell a térségben számítani. A MÁV utazási kedvezményt biztosít a térségben lakóknak és a mentésben részt vevőknek.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.