Mint José Manuel Durao Barroso, az unió központi végrehajtó intézmény elnöke előzőleg bejelentette, a bizottság keddi ülésén úgy döntött, hogy három kérdéskörben indít kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. A procedúrák egyike a jegybank függetlenségét érintő szabályozással kapcsolatos, egy másikat a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozóan, a harmadikat pedig az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokat érintően indítottak. Döntött a biztosi testület arról is, hogy közelebbi tájékoztatást kér a kormánytól a bírói függetlenséget érintő egyes kérdésekkel kapcsolatban.
Andor László az MTI kérdésére válaszolva emlékeztetett arra, hogy a bizottság már a múlt héten nagyon komoly vitát folytatott a témában. Tájékoztatása szerint a mostani eszmecsere során az előadó biztosok (Olli Rehn pénzügyi és Viviane Reding igazságügyi felelős) előterjesztésükben értésre adták, hogy világosak a problémák a három érintett esetben, "súlyos aggodalmak" merültek fel egyebek között a jegybank és az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően.
A magyar biztos hangoztatta, hogy a strasbourgi vita "fókuszált" volt, kiemelten tekintettel voltak arra a szempontra, hogy biztosítsák a döntések jogi megalapozottságát és bizottsági illetékességbe tartozását.
Hozzátette, hogy igyekeztek figyelembe venni "a szélesebb politikai dimenziót és a folyamat lehetséges következményeit" is.
A múlt heti első vita után a biztos egyebek között úgy fogalmazott az MTI-nek: "fontos, hogy a két fél a korábbinál jobban értse egymást, és egy új fejezet kezdődjön az EU és Magyarország viszonyában, amely pozitív változásokat generálhat - nemcsak a retorika szintjen, hanem a gyakorlatban is".
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve