A helyszínre a város hivatásos tűzoltói mellett Békéscsabáról, Orosházáról, Mezőkovácsházáról és Mezőberényből is érkeztek szakemberek, akik három vízsugárral dolgoznak az ammónia mentesítésén - írták.
Szabó Tibor, a Békés megyei katasztrófavédelem műveleti szolgálatának vezetője az M1-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az ammónia nem került ki az intézmény területéről, a lakosság nem sodródott veszélybe.
Mivel a baleset közelében két nagyáruház is található, korábban védőzónát alakítottak ki, ezt azonban már feloldották. Jelenleg a kárelhárítást végzik, délelőtt tizenegy órára várhatóan minden visszaáll a rendes kerékvágásba - tette hozzá a tűzoltó alezredes.
Megszűnt az ammóniaszivárgás
Megszűnt az ammóniaszivárgás Gyulán, a Kétegyházi úti húsüzemben, ahová vasárnap reggel riasztották a tűzoltókat - közölte a katasztrófavédelem fél 11-kor. A húsüzem helyszínen tartózkodó ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a Gyulahús Kft. hűtőházában újraindult a hűtés.
Daka Zsolt elmondta: a gépészeti térben hibásodott meg egy hőszigetelt ammóniacső, abból szivárgott a gáz.
A csövet a húsüzem munkavédelmi tervében foglaltaknak megfelelően elzárták, a hiba elhárult, az ammónia már nem szivárog. Sem az üzemben, sem a termékekben nem keletkezett kár.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve