A helyettes államtitkár kiemelte: a Magyar Honvédség és az Egyesült Államok hadserege között komoly kiképzési és gyakorlatozási együttműködés van. Magyarországon is több nemzetközi gyakorlatot tartottak már - emlékeztetett Siklósi Péter, aki szerint így logikus lépés lenne, hogy a gyakorlatokon szükséges nehéz haditechnikát (például páncélozott harckocsikat) ne kelljen ide-oda szállítani, hanem Magyarországon tárolnák.
Vasárnap a The New York Times írt arról, hogy a Pentagonban felmerült elképzelés szerint az Egyesült Államok nehézfegyverzetet állomásoztatna a Baltikumban és más kelet-közép-európai országokban az ukrajnai orosz beavatkozás miatt aggódó NATO-szövetségesek megnyugtatására, egyben esetleges további agressziók megelőzésére. Lengyelország és Litvánia aznap megerősítette, hogy folynak a tárgyalások a nehézfegyverek telepítéséről.
A tekintélyes amerikai napilap amerikai és NATO-illetékesekre hivatkozva azt írta, a javaslat tankok, tüzérségi harci járművek és összesen akár ötezer katona felfegyverzésére elegendő más nehézfegyverzet Lettországba, Litvániába, Észtországba, valamint Lengyelországba, Romániába, Bulgáriába és esetleg Magyarországra való ideiglenes áthelyezésére vonatkozik. A lap megjegyezte, hogy az elképzelést még az amerikai védelmi miniszternek, a Fehér Háznak és a többi NATO-tagállamnak is jóvá kell hagynia.
A The New York Times értesülése szerint a Pentagon várhatóan elfogadja a javaslatot még a NATO védelmi minisztereinek júniusban esedékes tanácskozása előtt. A lap kitért ugyanakkor arra, hogy a szövetségen belül már politikai akadályok merülhetnek fel, ugyanis többen aggódva tekintenek egy ilyen lépés lehetséges hatásaira.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve