A politikus, akit Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a zöldség-gyümölcs népszerűsítő kampány vezetésével bízott meg, elmondta: állami forrásból, a VM szakmai útmutatása alapján készül el a hazai alma, paprika, barack és dinnye promóciója. A szakmai munka a minisztériumban várhatóan május végén fejeződik be, majd egyeztetnek az ágazati szereplőkkel, a termelők, a felvásárlók és az áruházláncok képviselőivel.
Hozzátette: a dinnyepromóció sikere tette lehetővé a program kiterjesztését újabb gyümölcsökre. A dinnye népszerűsítő kampánya 2011-ben kezdődött a termelők és a felvásárlók részéről, a VM tavaly karolta fel az ügyet és nyújtott szakmai segítséget, állami forrást egy hatékony kampány megvalósításához. Simonka György elmondta, tavaly a promóció hatására a dinnye 70 százalékát magyar fogyasztók vásárolták meg, míg 2011-ben az arány 50 százalék volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve