A tagok száma az előző évhez képest 8,7 százalékkal, mintegy 5300-zal nőtt, 2018 végén 66 000 pénztártag számláját kezelte az Allianz Nyugdíjpénztár - közölte az önkéntes pénztár az MTI-vel.
A közlemény idézi Kravalik Gábort, az Allianz Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: évek óta azt lehet tapasztalni, hogy nem mindenki él az adójóváírás lehetőségével. Tavaly az Allianz 22 ezer pénztártagjától nem érkezett vissza adójóváírás, amely közel 500 millió forintos összeget jelentett volna.
Kapcsolódó
A nyugdíjpénztár tagjai közül 2018-ban az adó-visszatérítésre jogosultak 72,2 százaléka, 44 ezer pénztártag nyilatkozott adóbevallásában arról, hogy a részükre visszatérítendő, összesen 1 milliárd 370 millió forintot az Allianz Nyugdíjpénztárba kéri jóváírni.
Kravalik Gábor emlékeztetett arra: a pénztárak minden évben megküldik tagjaik számára az adó-visszaigényléshez szükséges igazolást, mely figyelemfelhívás is arra, hogy rendelkezzenek a részükre a jogszabályok által biztosított adójóváírásról. Ha nem nyilatkoznak, elesnek az adó-visszatérítés összegétől.
A közleményben kiemelték: az idén az egyéni befizetések és támogatói adományok mellett már a munkáltatói tagdíjátvállalás után is jár a 20 százalékos adó-visszatérítés, éves szinten legfeljebb 150 000 forint összegben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve