A kormány támogatást biztosít azoknak a munkaadóknak, amelyek menekültként érkező ukrán állampolgárokat foglalkoztatnak és hosszú távon gondoskodnak a megfelelő szállásukról, valamint a munkahelyre történő eljutásukról - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebookon.
A feltételeket teljesítő vállalatok havonta 60 ezer forint támogatást kapnak a menekültként érkező ukrán állampolgárok foglalkoztatása esetén, míg gyermekeik után további 12 ezer forint jár nekik.
A miniszter szerint a hosszabb távon itt maradó menekülteknek is az az érdekük, hogy ne segélyből éljenek, hanem legyen munkájuk, azok az ukrajnai menekültek pedig, akik úgy döntenek, hogy dolgozni szeretnének, meg is kapják erre a lehetőséget. Szijjártó Péter hangsúlyozta, ez az országba menekülők mellett a magyarok és a magyar vállalatok érdekét is szolgálja.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve