Azonnali magyarázatot követel az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) a BKV-tól, hogy a korábbi ígéretek ellenére miért zárják be mégis az óbudai buszgarázst.
A szakszervezet szerint a közlekedési cég vezetése "elhitette" 600 dolgozójával, hogy a garázst nem zárják be, vagy legalábbis csak részleges bezárás jöhet. Ennek ellenére az igazgatótanács hétfői ülésére a kezdés előtti utolsó órában került be a napirendek közé a teljes bezárás témája, amit meg is szavaztak.
A szakszervezet most amiatt aggódik, hogy ha a bezárással kapcsolatban félretájékoztatták az embereket, akkor arra sincs garancia, hogy az elbocsátásokkal nem történik ugyanez. Azt sem tudni, hogy ki hova kerül, milyen messze lakóhelyétől.
Az EKSZ elnöke a vezérigazgatónak írt levélben azonnali tájékoztatást kért a részletekről, s a várható fejleményekről. Egy másik szakszervezet azt követeli, hogy a cég felügyelőbizottsága indítson vizsgálatot az ügyben, nehogy felmerüljön a hűtlen kezelés gyanúja.
A metrópótlás külső vállalkozásba adásával, a buszgarázs bezárásával az utolsó szögek is bekerülnek a BKV koporsójába, s ezzel egyértelművé vált, hogy valakik szándékosan, a közösségi közlekedésben remélt haszonért felaprózzák és maguk között felosztják a szolgáltatást - írja az EKSZ.
Reagált a BKV
A megrendelt teljesítmények csökkenése indokolja a BKV óbudai telephelyének bezárását - írja lapunkhoz eljuttatott levelében a BKV.
A fővárosi közösségi közlekedésben alkalmazott új autóbusz-üzemeltetési modell, valamint az új társoperátorok hatására a BKV Zrt. autóbusz ágazata folyamatosan elveszítette teljesítménye mintegy 40 százalékát. Ez a teljesítményvesztés, illetve a BKV Zrt. által üzemeltetett autóbuszok számának jelentős csökkenése a telephelyek racionalizálását követelte meg.
"Ennek hatására, valamint a többletköltségek korrigálását figyelembe véve az Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatóság óbudai telephelyén a forgalmi kiadást 2016. december 1-jétől határozatlan ideig Társaságunk kénytelen beszüntetni, fenntartandó a BKV további hatékony működését." - olvasható a vállalat levelében.
Mint írják, a BKV Zrt. a telephelybezárás ellenére - minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatóság többi divíziójában, illetve szükség esetén a társaság egyéb szakterületein az óbudai telephely munkavállalóinak továbbra is munkalehetőséget adjon,a BKV Zrt. továbbra is számít az ott dolgozó járművezetők, karbantartók és kiszolgáló személyzet munkájára.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve