A NAT átalakítását széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés előzte meg, több mint ezer vélemény, javaslat érkezett a készítőkhöz, és ezek figyelembe vételével alakult ki a kormány elé került javaslat.
A módosítások révén a NAT-ban megjelennek azok a módszertani változások, amelyek lehetővé teszik a minden korábbinál modernebb, korszerűbb kerettantervek elkészítését.
Kapcsolódó
Pénteken a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt közölte: elfogadhatatlan, hogy mégsem lesz új Nemzeti alaptanterv. Szűcs Tamás elnök szerint megdöbbenve értesültek a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely bejelentéséről és lemondásra szólítják fel az emberi erőforrások miniszterét, államtitkárát és a közoktatásért felelős államtitkárt, továbbá önálló oktatási minisztérium visszaállítását sürgetik.
Az Emmi egyébként a PDSZ nyilatkozata mögött is politikai támadást sejt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve