A laboratóriumi vizsgálatok ASP-t igazoltak több, a Tisza mentén talált vaddisznó tetemben. Az új esetek, valamint a Tisza mint közvetítő forrás jelentette kockázat miatt a nemzeti klasszikus sertéspestis és afrikai sertéspestis szakértői csoport több terület kockázati besorolását magas kockázatúról fertőzöttre módosította augusztus 28-ai ülésén.
A döntés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az M3-as autópályától délre fekvő, valamint további Hajdú-Bihar, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyei vadgazdálkodási egységeket érint. Szintén több vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánított a szakértői csoport.
A fertőzött és szigorúan korlátozott területek növelése mellett indokolttá vált a közepes és magas kockázatú területek módosítása, illetve növelése is az ország keleti felében - írja a hivatal.
A vadgazdálkodási egységek aktuális kockázati besorolásáról a Nébih weboldalán tájékozódhatnak az érintettek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve