A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály a bevezetőben hangsúlyozza: a szubszaharai térséggel kapcsolatos külgazdasági és külpolitikájának alapvetése, hogy az onnan érkező migrációt az egyes országok gazdaságának fejlesztésével, munkahelyek teremtésével, a megélhetés helyben történő biztosításával lehet hatékonyan kezelni. Ezért a külgazdasági és külügyminiszter feladatul kapta, hogy - az érintett társtárcák bevonásával - tekintse át Magyarország és a régió országai közötti kapcsolatokat, azok dinamizálása és bővítése érdekében. A határidő június 30.
Szintén a külgazdasági és külügyminiszter feladata, hogy évente dolgozzon ki és terjesszen elő koncepciót a kormány számára Magyarország szubszaharai Afrikában megvalósítandó nemzetközi fejlesztési projektekre. Ezek főleg az alábbi területekre irányulnak:
- vízgazdálkodás,
- infrastruktúra-fejlesztés,
- biztonság,
- kiberbiztonság,
- mezőgazdaság,
- egészségügy és
- az orvostechnológia ágazataiban megvalósítandó projektek.
A határozat szerint vizsgálni kell a szubszaharai reláció vonatkozásában kötött segélyhitelprogramok indításának a lehetőségét is, továbbá a magyar vállalkozások szubszaharai befektetését támogató program elindításának szükségességét és annak forrásigényét. A határidő itt is június 30.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve