Azok kapnak értesítést, akiknek legalább egy adónemben ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Az, aki tavaly fizetési kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesítette, és emiatt legalább ötezer forint késedelmi pótléka keletkezett, késedelmipótlék-értesítőt is kap - írja a NAV.
Az ügyfélkapus regisztrációval rendelkezők tárhelyére július 23. és 29. között érkezett meg a NAV tájékoztatója arról, hogy adószámlájuk tartozást vagy túlfizetést mutat, vagy a hivatal késedelmi pótlékot számított fel.
Azoknak a magánszemélyeknek, akiknek még nincs ügyfélkapus hozzáférésük - az értesítendők között ők mintegy félmillióan vannak - a NAV postázza az adószámla-kivonatot és a pótlékértesítőt. Ők szeptember elejétől számíthatnak az értesítések megérkezésére.
A NAV azt ajánlja, hogy akik még nem nyitottak ügyfélkaput, tegyék meg, hiszen ennek birtokában bármikor - az értesítéstől függetlenül is - megtekinthetik adószámlájukat az eBEV Portál szolgáltatások menüpontjában, miután a Központi Azonosítási Ügynökön (KAÜ) keresztül beléptek a portálra.
Az adószámla lekérdezéséhez a portálon az adószámla és pótlékadatok szolgáltatás adószámlafunkcióját kell kiválasztani. Ha a lekérdezett adószámla minden adónemben rendezett, érdemes ellenőrizni a 2019-re felszámított pótlékot is - hívja fel a figyelmet a hivatal.
A részletes pótléklevezetést a gazdálkodók június 10-től, a magánszemélyek és egyéni vállalkozók szeptember 9-től kérdezhetik le, az adószámla és pótlékadatok szolgáltatás pótléklevezetés funkciójával.
A tartozást bankkártyával, átutalással, valamint csekken lehet befizetni. Túlfizetés esetén a többlet visszatérítése a 2017 számú nyomtatványon kérhető.
További információk a NAV honlapján elérhető adószámla információs oldalon találhatók. Az ügyfelek, kérdéseikre leggyorsabban a 06 (80) 20-21-22 telefonszámon, a NAV Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerben (ÜCC) kaphatnak választ, ehhez ügyfélazonosító szám (PIN kód) vagy részleges kódú telefonos azonosítás szükséges - írj az MTI a NAV-ra hivatkozva.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve