Áder János azt írta, a törvénnyel nem ért egyet, ezért él az Alaptörvényben biztosított jogkörével, és észrevételei közlésével megfontolásra visszaküldi a törvényt az Országgyűlésnek - idézi az MTI.
Az államfő arra kérte az Országgyűlést, hogy a törvényt teljes egészében tárgyalja újra.
A köztársasági elnök szerint a törvény normatív tartalommal nem bíró, ellentmondásos, értelmezhetetlen és végrehajthatatlan rendelkezéseket tartalmaz. A záró rendelkezések között olyan rendelkezés hatályba lépését mondja ki, amely nincs a törvényben - hívta fel a figyelmet Áder János.
A törvény harmadik paragrafusa normatív tartalommal nem bíró, valamint nem létező rendelkezés és melléklet. A köztársasági elnök levelében azt írta, Magyarország független, demokratikus jogállam, amelynek alapvető követelménye a jogbiztonság. Ez pedig megköveteli hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon.
A plakáttörvényről az Országgyűlés a szerdai ülésnapon szavazott, a javaslat több rendelkezésének elfogadásához kétharmados többségre volt szükség. Kétharmados támogatás azonban egyik rendelkezés sem kapott, így az Országgyűlés csak a törvény egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit fogadta el.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve