A KEH közleménye szerint Áder János elnöki tevékenysége elismeréseként tekint a Fidesz elnökségének egyhangú felkérésére, amelyről Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön tájékoztatta. A köztársasági elnök ugyanakkor tiszteletben tartja mindazon ellenzéki politikusok véleményét is, akik elutasítják jelölését.
Az államfő továbbra sem kíván semmiféle pártcsatározás résztvevőjévé válni, mivel ezt a köztársasági elnökre vonatkozó alaptörvényi rendelkezések eleve kizárják. Áder ugyanakkor köszönetét fejezi ki Magyarország mindazon polgárainak, akik az elmúlt években támogatták a Magyarország érdekében és képviseletében végzett tevékenységét, valamint a közös jövőt alapjaiban meghatározó klímavédelem ügyében tett erőfeszítéseit.
Kapcsolódó
A kormányfő sajtófőnöke pénteken közölte az MTI-vel: Orbán Viktor személyesen tájékoztatta Áder Jánost arról, hogy a Fidesz ismét őt jelöli az államfői posztra.
Havasi Bertalan szerint Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felkereste Áder János köztársasági elnököt. Tájékoztatta arról, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöksége úgy döntött: javaslatot tesz a parlamenti frakciónak, hogy az országgyűlési államfő-választási eljárás során ismét Áder János jelölését és megválasztását támogassa.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve