A szavazólapot 307 képviselő vette fel. A 302 érvényes voks közül Áder János 262-őt kapott, negyvenen nemmel szavaztak. Az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik vett részt a szavazásban, a párt korábban azt közölte, hogy képviselői nemmel voksolnak.
A megválasztásáról szóló házelnöki bejelentés után Áder János letette államfői esküjét.
Áder János május 10-én lép hivatalába, ő lesz az ötödik köztársasági elnök a rendszerváltás után.
Az ellenzékből a szocialisták és a Demokratikus Koalícióhoz tartozó független politikusok kivonultak az ülésteremből, az LMP és a Jobbik képviselői viszont jelen voltak.
Az MSZP már korábban jelezte, nem vesz részt az új államfő megválasztásában, képviselői a szavazólapot sem veszik fel. A szocialisták ezt azzal indokolták, hogy Áder János személyében pártpolitikus a kormányoldal államfőjelöltje.
Az LMP alapvetően nem bojkottálta a parlament munkáját, részt vett az ülésen, a szavazólapokat viszont nem vette fel, és nem adott le voksokat - mondta a szavazás előtt az MTI-nek Jávor Benedek. A frakcióvezető szavai szerint erről azért döntöttek, mert a jelölési folyamatot abszurdnak tartják, ugyanis az LMP véleménye szerint az a megcsúfolása volt annak, ahogy egy köztársasági elnököt jelölni kellene. Hozzátette, azt viszont nem vonják kétségbe, hogy Áder János "ennek a burleszknek a végén" Magyarország jogszerűen megválasztott köztársasági elnöke lesz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve