Reggel a foglalkoztatási és munkanélküli adatokkal telik, hisz előbb a KSH, majd tíz órakor a német statisztikusok közlik a májusi adatokat. Fél tizenegykor publikálják a brit első negyedéves GDP adatok részleteit, mint ismert az előzetes közlés szerint a szigetország gazdasága az előzőn negyedhez mérten 0,3, 2012 első három hónapjához képest pedig 0,1 százalékkal csökkent.
Tizenegykor jön ki az Eurostat a eurózóna üzleti és fogyasztói bizalmi indexeivel, majd fél háromkor az első negyedéves USA GDP részletei érkeznek. Az előzetes adatok szerint szerint 1,9 százalékkal nőtt az USA gazdasága.
Eközben megkezdődik az EU-csúcsértékezlete Brüsszelben, ahol a várakozások szerint az uniós politikusok akár arról is dönthetnek, hogy az eurózóna elmozduljon egy föderatív szövetség irányába.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve