A munkavállalói érdekképviselet közleményében üdvözölte azt a kormányzati szándékot is, hogy a kormány a gazdasági élet szereplőivel a versenyképességről szóló megállapodást szeretne kötni. Támogatnak egy ilyen, a gazdaság szereplői között létrejövő megállapodást, ugyanakkor a Liga a jól képzett munkavállalókat, mint a gazdasági értékek létrehozóit és a gazdasági növekedés legfontosabb tényezőit is a gazdaság szereplői közé sorolja.
A közlemény szerint a szakszervezet kész részt venni a versenyképességről szóló megállapodásban, lehetőleg az október 31-ig létrehozandó Versenyképességi Tanács tagjaként.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szeptember 30-án jelentette be, hogy versenyképességi tanács létrehozására tesz javaslatot a kormánynak.
A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározat szerint a nemzetgazdasági miniszternek 2016. október 31-ig kell létrehoznia a Nemzeti Versenyképességi Tanácsot. A határozat szerint a versenyképességi tanács az érintett miniszterek, gazdasági szervezetek, oktatási és tudományos intézmények szakmailag elismert képviselőinek felkérésével jön létre. A testület véleményezi a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából releváns kezdeményezéseket, és egyúttal javaslatokat fogalmaz meg a gazdasági versenyképességet javító kormányzati beavatkozásokra - áll a Magyar Közlönyben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve