A jegybanki alapkamat jelenleg történelmi mélyponton, 1,35 százalékon áll. Az előző, július 21-i kamatdöntő ülés után Matolcsy György jegybankelnök azt mondta, befejeződött az alapkamat-csökkentési ciklus, és az MNB a következő években hosszan tartó, laza monetáris politikára rendezkedik be.
A monetáris tanács akkori közleménye szerint az alapkamat elért arra a szintre, ami az inflációs cél középtávú teljesítését és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzését biztosítja. A tanács úgy vélte, a jegybanki előrejelzések feltételeinek teljesülése mellett az inflációs kilátások és a reálgazdaság ciklikus pozíciója tartósan laza monetáris kondíciók irányába mutat.
A júliusi kamatdöntés után az MTI-nek nyilatkozó banki elemzők is úgy vélték, tartósan alacsony maradhat az alapkamat, bár vannak nemzetközi kockázatok. Londoni pénzügyi elemzők szerint legalább a jövő év végéig változatlan marad a magyar alapkamat.
Az előző havi kamatdöntő ülés jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a monetáris tanács tagjai egy, a tartásra vonatkozó szavazat kivételével egyetértettek az alapkamat 15 bázispontos csökkentésével. A tanácstagok egyetértettek abban, hogy a kamatcsökkentési ciklus lezárása időszerű lett a hazai inflációs alapfolyamatok és a másodkörös hatások kockázatainak csökkenése következtében. A monetáris tanács szerint a tartósan laza monetáris kondíciók összhangban vannak az inflációs cél középtávú elérésével.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve