A 4000 dolgozó bevonásával készült reprezentatív kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 31 százaléka nem tudja kivenni összes szabadnapját. Ezek a munkavállalók döntésüket az esetek felében az elvégzendő munka mennyiségével magyarázták, tízből négy esetben a helyettesítés nem megoldott és további 12 százalék nyilatkozott úgy, hogy nincsen pénze nyaralásra.
A megkérdezettek 10 százaléka nem szeret kiesni a munkából, 5 százalékuk pedig kifejezetten munkamániásnak tartja magát. Az alapfokú végzettséggel rendelkezők és a rosszabb anyagi helyzetben lévők körében a szabadnapok legalább fele megmarad az év végén - olvasható a közleményben.
Bár a válaszadók 40 százaléka kevésnek találja az adott évben kivehető szabadnapok számát, minden második dolgozóval előfordult már, hogy csak papíron ment szabadságra, 2 százalék pedig egyáltalán nem vett ki szabadságot. A ki nem vett szabadnapokat a dolgozók több mint felének nem fizeti ki munkáltatója.
A megkérdezettek 52 százaléka maga dönti el, mikor megy pihenni, a dolgozók 71 százaléka pedig több részletben veszi ki szabadnapjait.
A munkavállalók 34 százaléka egy hétre, 20 százaléka pedig ennél rövidebb időre utazik el. Vannak olyan munkahelyek - az esetek 6 százaléka -, ahol több mint 3 hétig pihenhetnek az alkalmazottak a nyári időszakban.
A résztvevők 35 százaléka külföldi szállodában szeretne pihenni, azonban erre csak 9 százaléknak van lehetősége. Minden harmadik munkavállaló belföldön barátait, ismerőseit látogatja meg, vagy panzióban, apartmanban nyaral - derül ki a felmérésből.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve