A Költségvetési Tanács (KT) hétfőn megkapta a jövő évi költségvetési törvény tervezetét, a véleményezéssel október 27-28-ra szeretnének elkészülni - mondta Kovács Árpád az MTI-nek, hétfőn. A jogszabály alapján a Költségvetési Tanácsnak 10 nap áll rendelkezésére, hogy véleményt alkosson a törvényjavaslatról.
Gyorsítani igyekszünk a véleményezést, október 27-28-ára szeretnénk elkészülni vele - mondta Kovács.
Kapcsolódó
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn közölte, hogy a KT elé terjeszti a központi költségvetés 2015-ös évre vonatkozó tervezetét. A tárca közleménye szerint az NGM a költségvetés kidolgozásánál arra törekedett, hogy 2015. a banki elszámoltatás éve legyen, és részben ennek köszönhetően több pénz maradjon a családoknál, ezzel is erősítve a nemzetgazdaság számára fontos belső keresletet. A kormány másik fő célja, hogy nagyarányú bürokráciacsökkentést indítson el Magyarországon, ami az ország gazdasági versenyképességét jelentősen javítja.
A kormány a törvényi előírást betartva legkésőbb október 31-ig beterjeszti az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetés tervezetét, ami a benyújtással válik nyilvánossá - tudatta az NGM.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve