A kormányszóvivő szerint hasonló spekulatív támadás zajlik a forint ellen, mint 2008-ban. Giró-Szász András a START-ban is megerősítette, hogy nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik és vizsgálják, kik állhatnak a támadás hátterében. A Moody's leminősítésével kapcsolatban azt mondta: ez egy összeurópai folyamat része, hiszen leminősítették Portugáliát és újragondolják a francia, vagy a holland állampapírok értékelését is, miközben az európai államok sorra csökkentik növekedési kilátásaikat.
Az IMF-tárgyalásokról a kormányszóvivő azt mondta: most sokkal kedvezőbb feltételekkel lehet megállapodni a valutaalappal, mint a 2008-2010-es időszakra, hiszen szerinte azt senki nem vitatja, hogy az előző IMF-szerződés előnytelen volt. Ismét hangsúlyozta: csak biztonsági megállapodásról van szó, Magyarországnak nincs szüksége hitelre, a piacról is tudja magát finanszírozni. Példaként említette, hogy az elmúlt hetekben jegyzett magyar államkötvények hozama, a magas kockázati felár mellett is csupán 30 százalékkal magasabb a jegybanki alapkamatnál. Eközben más uniós tagállamok euróban jegyzett kötvényei, az alapkamathoz képest 4-5 szörös hozammal kelnek csak el.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve