Az uniós támogatások gyorsított lehívását szolgáló jogszabály a már megkötött támogatási szerződéseknél június elsejét határozza meg a közbeszerzés kiírásának végső határidejeként. Az előleg igénylésének végső határideje pedig december 16. A mulasztás miatti projekt-törlés a nemzetgazdasági miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter illetve a Miniszterelnökséget vezető miniszter kötelessége. Az előírásokhoz igazodó jogszabályokat a Miniszterelnökséget vezető miniszternek kell elkészítenie.
A beruházásokat gyorsítja az az előírás is, hogy ha egy megyében sok régészeti feltárás folyik egyidőben, akkor a Miniszterelnökséget vezető miniszter más megyékből is vonhat be erőforrásokat.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Figyelőnek adott áprilisi interjújában úgy nyilatkozott, hogy a 2017-es költségvetésben az ideivel nagyjából egyező, 2100-2200 milliárd forint körüli uniós támogatás-kifizetéssel számol a nemzetgazdasági tárca. Ez sokkal visszafogottabb kifizetési pálya felé mutat, mint ami Lázár János januári jelzéséből kalkulálható és abba az irányba mutat, hogy az államháztartás túlzott megterhelésének elkerülése érdekében letett extrém pénzkifizetési tervéről a kormány - értékelt korábban a Portfolio.hu.
Lázár János tegnapi Kormányinfós beszédében azonban kifejtette, hogy továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy 2016 decemberére, illetve 2017 júniusára, az új ciklus összes pályázata meghirdetésre kerüljön, illetve a kifizetéseket 2018-19-re abszolválni tudják.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve