A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy már sikerült megállapodásra jutni Maryland állam oktatási minisztériumával, hogy az állami egyetem budapesti kampusza is tovább működhessen. A tárcavezető szerint így szabályozott és átlátható körülmények között folytathatja a Marylandi Egyetem magyarországi munkáját.
Fél mondatban pedig elmondta, hogy Altusz Kristóf, a külügy nemzetközi oktatásügyi államtitkára és a magyar kormány New York állammal is megkezdje az egyeztetéseket. Ez valószínűleg a CEU ügyével kapcsolatos. Az egyetemről a kormány az elmúlt hónapokban gyakran hangoztatta, hogy csal, mivel egyszerre ad ki amerikai és magyar diplomát, miközben az Egyesült Államokban nem rendelkezik oktatási intézménnyel. Az új felsőoktatási törvénynek viszont ez a két legfontosabb feltétele, vagyis az államközi egyezmény és az anyaországi kampusz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve