Az idén egy hónappal korábban, már szeptemberben megkezdődött a téli lehalászás a 2800 hektár vízfelületű tavakból, december elejére az összes hal átkerült a telelőmedencékbe - mondta Simon Károly.
A hortobágyi halgazdaság Európa egyik legnagyobb pontytermelő halászata: az évente termelt 1500 tonna hal 80 százaléka ponty, mintegy 15 százaléka busa és amur, a többi ragadozó: harcsa, csuka és süllő
Kapcsolódó
A halak 60 százalékát saját üzemükben dolgozzák fel és konyhakészen értékesítik, élő halat csak néhány üzletben értékesítenek, és a horgászatoknak adnak el, illetve kisebb mennyiségű növényevőt - amurt és busát - exportálnak Romániába - ismertette a vezérigazgató.
A takarmányárak növekedése miatt 10-20 százalék közötti mértékben emelkedett az idén a halak ára, de nem tapasztalták, hogy emiatt kevesebb fogyna a karácsonyi időszakban.
Sokan az utolsó napokra hagyják a vásárlást, így hétvégétől karácsonyig komoly rohamra számítanak saját mintaboltjaikban és az áruházláncokban is - mondta a szakember az MTI-nek.
Simon Károly szerint bár bővül a hazai halfogyasztás - a korábbi egy főre jutó éves 4,5 kilogrammról 6,7 kilogrammra - még mindig jelentősen elmarad az Európai Unió tagállamainak 20 kilogrammos átlagától.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve