Az ellenzéki politikus az ország legnagyobb problémájaként jelölte meg a demográfiai válságot, amely 36-37 éve jelen van.
Értékelése szerint a kormány valóban ért el előrelépést a területen, s a Jobbik is megtartaná a jelenlegi családpolitikai intézkedések döntő többségét, azonban ezek még nem érték el azt a hatást, ami Magyarország kívánt lakosságszámának eléréséhez szükséges - írja az MTI.
Pártja javaslatai között említette Dúró Dóra a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának radikális csökkentését, a családtámogatási rendszer inflációkövetővé tételét és a bölcsődei gondozási díj eltörlését. Utóbbi segítené azokat az anyákat, akik visszatérnének a munkaerőpiacra és igénybe vennék a bölcsődei ellátást - fejtette ki.
Dúró Dóra közölte: javaslatokat dolgoznak ki az elvándorlásra, a meddőségre és a lakhatási problémákra. Bevezetnék a főállású szülőséget a többgyermekes családokban, támogatnák, hogy az első gyermek mielőbb megszülessen egy családban és egy szülőtámogatási életjáradék kidolgozása is folyamatban van - sorolta.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve