Megkérdeztek egy sor nagyvállalatot, a termelés és az élet különféle területeiről, hogy milyen konkrét elővigyázatossági lépéseket tesznek, hogyan készítik fel a dolgozóikat az esetleges járványra.
A nagy áruházláncok közül a Lidl válaszolt érdemben, ők közölték, hogy szigorították a munkatársak kötelező kézmosásának gyakoriságát, és széles spektrumú fertőtlenítő szert bocsátottak rendelkezésre, melynek használata szintén kötelező minden kézmosás után.
Kapcsolódó
A CIB Bank elővigyázatosságból leállított minden külföldi üzleti utat - nemcsak Olaszországba, hanem mindenhova - , a külföldre tervezett megbeszéléseket telefonon, illetve videóhívásban intézik.
A Béres Gyógyszergyár Zrt. már 2009 óta rendelkezik Pandémia Kezelési Tervvel. Ez külön kitér a munkaerő fokozott védelmére, például a különleges takarítási, védekezési eljárásokra is.
A Mercedes még egyeztet a nemzetközi vezetéssel a kommunikációról, a Magyar Suzuki Zrt. ideiglenesen törölte a Kínába, Olaszországba és Dél-Koreába irányuló üzleti utakat, illetve a kínai, olaszországi és dél-koreai átszállással járó üzleti utakat.
A részletes felsorolás a portál cikkében olvasható.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve