A kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során a felnőttképzésben folyó oktatás és szakmai vizsgáztatás biztosításának eltérő szabályairól hozott rendeletet március 26-án. A rendelet értelmében mától online formában is megvalósíthatóak a felnőttképzések - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A kormány döntésének célja, hogy ne ütközzön akadályba a felnőttképzés, az intézkedések ugyanis lehetővé teszik, hogy ezentúl távolléti képzésben is tarthassanak kontaktórákat.
Kapcsolódó
Nem minősül hiányzásnak - az új rendelet hatálybalépése napjáig - az, ha a hallgató a veszélyhelyzet kihirdetése után nem vett részt a kontaktórákon.
A mai naptól, március 27-től, ha részt vesz a távoktatásban, akkor azt személyes jelenlétként kell figyelembe venni.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve