A közlemény szerint Balog Zoltán miniszter Szabó Máté javaslatára azt válaszolta: megvizsgálják, a javaslat miként hat az Egészségbiztosítási Alapra, és a következő alkalommal a tárca javaslatot tesz a törvény módosítására. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény ugyanis jelenleg nem teszi lehetővé, hogy a szülő a kórházban ápolt gyermek után gyermekápolási táppénzt kapjon.
Szabó Máté korábbi vizsgálata során rámutatott arra: a tartósan beteg és tartósan vagy időszakosan visszatérően kórházi ellátásra szoruló gyermekek szüleinek korlátozottak, illetve végesek a lehetőségei, hiszen ők hosszabb időre csak a munkahelyük és a család anyagi biztonságának kockáztatásával vagy táppénzcsalással tudnak a gyermek mellett maradni.
Mint írták, az ombudsman a táppénz bevezetésével kapcsolatban szakmai szervezetek és a szakminisztérium véleményét kérte. Szabó Máté egyetértett a minisztériumnak azzal az érvelésével, miszerint a folyamatos szülői kapcsolattartásból nem következik olyan állami kötelezettség, amely a szülő számára a gyermek kórházi ellátásának idejére is - benntartózkodása esetén - lehetőséget teremtene táppénz igénylésére. A biztos azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy ha erre társadalmi igény van, és rendelkezésére áll a szükséges forrás, akkor indokolt lehet az egészségbiztosítási jogszabályok módosítása és a szülők számára kedvezőbb szabályozás is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve