Uniós támogatást nem kapna a beruházás, Kína talált finanszírozót a projekthez, melynek célja a kínai üzemeltetésben lévő görög kikötői terminálok bekapcsolásához az európai vérkeringésbe. Az ázsiai óriás stratégiai terveinek megvalósításához azonban elengedhetetlen a borzasztó állapotban lévő balkáni és magyar vasútvonalak felújítása. A Figyelő szerint azonban Magyarország szempontjából szinte lehetetlen érdektelenebb vasútfejlesztést találni - olvasható a Portfolio.hu-n.
Mint arról már korábban is beszámoltunk, a háromoldalú (kínai-magyar-szerb) megállapodás szerint a vonatok akár 200 km/órás sebességgel is közlekedhetnének az új vasúti pályán, ezzel felére csökkentve a menetidőt a két főváros között. A lap szerint a szóban forgó, 166 kilométeres Budapest-Kelebia vonalon a mai maximum 80 kilométeres óránkénti sebesség jelentős emelése a gyér személyforgalom miatt nem tűnik kifizetődőnek.
A Figyelő megpróbálta kiszámolni, mennyibe kerülhet a fejlesztés. Az eleve kétvágányú (a Kelebiáig tervezetthez hasonló paraméterekkel rendelkező) Szajol-Püspökladány-szakasz átépítése 161 milliárd forintba került. A szakasz hossza 67 kilométer, ami 2,4 milliárdos kilométerenkénti árat jelent. Ebből 398 milliárdos összköltség adódik a Budapest-Kelebia közötti szakaszra, ami valóban megközelíti a 4-es metró 450 milliárdos költségét. Ráadásul a jelenlegi utasforgalomból kiindulva a budapesti játékmetróhoz hasonló kihasználtságot hozna a szerbiai szuperexpressz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve