Lázár János szerdán arról beszélt, hogy a kormány Erzsébet-utalványokkal és nyugdíjprémiummal támogatja az időseket. A Hír TV szerint ekkor kérdezték meg a korábban a Fidesz által ígért extra hónapokra adott nyugdíjakról.
"Először azoknak a fejét kell betörnünk, akik elvették a 13. havi nyugdíjat. Talán kezdjük ezzel. Az sem biztos, hogy jó ötlet volt, hogy valaki 14. havi nyugdíjat ígért akkor" - válaszolta a miniszter. Szerinte azt kell megvizsgálni, hogy 2010 után lépésről lépésre valamit vissza lehet-e adni az elvett plusz juttatásból.
Lázár János emlékeztetett: a Fidesz 2002-ben részben az akkor bevezetett sávos nyugdíjemelés miatt veszítette el a választást. De amikor emlékeztették, hogy pártja akkor megígérte a 14. havi nyugdíjat, azt mondta, hogy az szerinte hibás döntés volt. Jelenleg is van párt, amely plusz egy havi nyugdíjjal kampányol: az MSZP a 13. havi juttatás visszavezetését ígéri.
Emellett egy másik kérdésre válaszolva elmondta, nem tervezi a kormány a tűzifa árának csökkentését.
A fotó forrása: Pexels/Matthias Zomer.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve