Az ukrán fegyveres erők eddig már mintegy 200 ezer orosz katonát semmisítettek meg a háború kezdete óta – közölte az ukrán vezérkar szerda reggeli helyzetjelentésében.
Az elmúlt 24 órában az ukrán fegyveres erők 610 orosz katonát likvidáltak
– írta az ukrán hadvezetés az Interfax Ukraina által közölt jelentésben.
Ezrével halnak meg az orosz katonák az ukrán fronton
Az amerikai becslések szerint december óta több mint 20 ezer orosz katona halt meg az ukrajnai harcokban. Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács hírszerzési szóvivője elárulta, pontosan hány orosz katona halt meg a háborúban, azonban az ukrán veszteségekről nem hajlandó nyilvánosságra hozni adataikat. Bővebben>>>Máshogy jött ki a matek független elemzők szerint
Az orosz hadsereg legutóbb tavaly szeptemberben közölt adatokat az elesett orosz katonákról, szűk hatezerben jelölve meg számukat.
A BBC brit hírportálnak a Mediazona független internetes portállal közösen összeállított listáján 22 600 elesett orosz katona neve szerepel.
Utolsókat húzhatja a Wagner, pár napja még a harmadik világháborúra készültek
Legalábbis a zsoldosbrigád vezetője szerint, ugyanis arról értekezett, hogy hamarosan megszűnnek. Nem kizárt persze, hogy csak Jevgenyij Prigozsin szokásos fenyegetőzéséről van szó, ugyanis néhány napja még az újabb világégésről beszélt. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve