Leszek Miller lengyel miniszterelnök tegnap két párton kívüli szakembert, Adam Tanskit, illetve Czeslaw Sleziakot nevezte ki mezőgazdasági, illetve környezetvédelmi miniszternek miután a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) szakított koalíciós partnerével, a Lengyel Parasztpárttal (PSL), amely e két posztot eddig betöltötte. Így mostantól kisebbségi baloldali kormány áll az ország élén és sok elemző szerint félő, hogy a szükséges politikai támogatottság hiányában nem tudja véghezvinni az EU-csatlakozás előkészítésének utolsó feladatait. A Parasztpárt kiválása azt jelenti, hogy az SLD-nek egyedül kell sikerre vinnie a csatlakozási népszavazást, amelynek érvényességéhez 50 százalékot meghaladó részvételi arány kell. Az ellenzéki Állampolgári Platform (PO) már kinyilvánította, hogy koalícióra nem hajlandók lépni, de a számukra elfogadható kormánydöntéseket készek támogatni.
A varsói Rzeczpospolita kommentátora szerint jó hír a PSL kiválása a kormányból, amit a társadalom többsége megkönnyebbüléssel fogad. Részvétele ugyanis lehetetlenné tette volna a csatlakozási referendum sikerét és a költségvetési reform végrehajtását. A varsói tőzsde lapja, a Parkiet szerint a válságra elsősorban a valutapiac reagált idegesen, de aztán lenyugodtak a kedélyek. A kormányt egyébként Lengyelországban igen nehéz megbuktatni, erre az első komoly esély csak jövő január végén adódik, amikor el kell fogadni a költségvetést. Ha ez nem sikerül, az államfő új választásokat írhat ki, de még ez sem kötelező.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.