Romániában alakít ki a NATO regionális F-16-os kiképzőközpontot, ahol az amerikai gyártmányú harci repülőgépek használatára készítik fel a szövetséges és partnerországok pilótáit, Ukrajnát is beleértve – közölte csütörtökön a román elnöki hivatal.
Erről a román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) döntött csütörtöki ülésén. A nemzetbiztonsági testület napirendjén a vilniusi NATO-csúccsal kapcsolatos román célok áttekintése szerepelt.
Románia fontosnak tartja, hogy a védelmi szövetség egységes és szolidáris maradjon mind az orosz fenyegetést ellensúlyozó védelmi és elrettentő képességek fokozása, mind pedig Ukrajna euro-atlanti integrációjának folytatása terén.
Vilniusban ennek érdekében az eddigi NATO-Ukrajna-bizottság a mélyebb és strukturáltabb párbeszédet lehetővé tevő „NATO-Ukrajna-tanáccsá” alakul – olvasható a CSAT közleményében.
Klaus Iohannis román államfő a tanácskozáson a fekete-tengeri térség biztonságának erősítése mellett fog érvelni, amelyet a védelmi szövetség román kezdeményezésre a tavalyi madridi NATO-csúcson stratégiai jelentőségűnek nyilvánított – részletezte a kommüniké.
A CSAT fontosnak tartja, hogy Vilniusban további döntések szülessenek a NATO keleti szárnya védelmének és a szövetség elrettentő képességének növelése érdekében. A testület szerint ehhez
Románia is hozzájárul a többnemzetiségű NATO-erők befogadásával és azzal, hogy védelmi kiadásait 2023-tól kezdődően a GDP 2,5 százalékára emelte.
A román nemzetbiztonsági testület csütörtöki ülésén az ország határain kívüli szolgálatra rendelhető katonák és rendőrök jövő évi létszámkeretét is elfogadta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve