A Commerzbank a gyenge befektetési banki teljesítménye és magas költségei miatt a harmadik negyedévben a vártnál nagyobb nettó veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A negyedik legnagyobb német bank megígérte, hogy a teljes évre vonatkozóan osztalékra számíthatnak részvényesei.
A gazdasági környezet az év közepe óta tovább romlott, a magán- és vállalati ügyfelek javulásba vetett bizalma egyaránt gyengült, a tőke- és pénzpiaci piaci feltételek kedvezőtlenebbé váltak - közölte a Commerzbank AG az egy éven belül immár második veszteséges negyedévének magyarázatául. A Commerzbank a vezető német pénzintézetek közül az egyetlen, amely veszteségről számolt be. A mérlegfőöszege alapján negyedik legnagyobb német bank az egy évvel korábbi 518 milliós nyereség helyett 269 millió euró adózás előtti veszteséget, a 343 milliós nettó nyereséggel szemben pedig 184 millió euró nettó veszteséget szenvedett el. Az elemzők 164-177 millió eurós nettó veszteséget prognosztizáltak.
A bank a rossz hitelekre a tavalyi azonos időszaknál 100 millióval többet, 242 millió eurót volt kénytelen elkülöníteni, a saját számlás kereskedés profitja majdnem felére esett vissza, a nettó kamat- és jutalékbevétel egyaránt csökkent, a pénzügyi befektetéseken pedig veszteség keletkezett. A költségek ugyanakkor 1,38 milliárdról 1,49 milliárd euróra nőttek. Az első kilenc hónapban az egy évvel korábbi 1,44 milliárddal szemben 78 millió euró nettó nyereséget mutattak ki, a tőkearányos nyereség (RoE) pedig 17,9-ről 0,9 százalékra zuhant, a költség/bevétel arány viszont dinamikusan, 57,8-ról 84,6 százalékra emelkedett - mutatott rá a Bloomberg. A bank a múlt hónapban jelentette be, hogy 3400 alkalmazottól, a létszám 8,5 százalékától megválik, ettől 2003-ra 800 millió euró költségmegtakarítást vár. A befektetők a tartalékképzés várható további növekedésére utaló adatok fényében nem fogadták lelkesen, hogy a bank közlése szerint az ez évi eredménye után osztalékot fog fizetni: a részvény árfolyama 4 százalékkal esett a frankfurti tőzsde pénteki nyitásakor. Idén a papír 34 százalékot veszített értékéből.
B. P. A.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.