A svéd Electrolux AB részvényeinek árfolyama múlt pénteken 5,2 százalékkal, 171 koronára drágult a stockholmi tőzsde nyitásakor, miután a világ legnagyobb háztartásigép-gyártója - a jászberényi Electrolux Lehel Kft. tulajdonosa - a 417 millió koronás (1 euró=9,26 korona) piaci konszenzusnál jóval kisebb negyedik negyedévi adózás előtti veszteségről számolt be: egyszeri tételek nélkül 238 millió koronáról. Mindazonáltal 1997. április-június óta ez a csoport első veszteséges negyedéve. Az árbevétel éves összehasonlításban 8,4 százalékkal nőtt, ami részben a koronának a dollárral és az euróval szembeni értékvesztéséből adódott. A kiadott közlemény szerint a negyedik negyedévi értékesítési volumen az egy évvel korábbi gyenge azonos időszakhoz képest mintegy 6 százalékkal bővült. Az értékesítést rontotta, hogy a munkanélküliség miatt aggódó fogyasztók a gazdaság stagnálása közepette kevesebbet költöttek tartós háztartási cikkekre, ami a legnagyobb versenytársakhoz - Whirlpool, Maytag - hasonlóan kedvezőtlenül hatott az egyebek mellett a Zanussi hűtőgépekről és a Eureka porszívókról ismert vállalat eladásaira - írta a Bloomberg. A teljes évben az árbevétel 9,1 százalékkal, 135,8 milliárd koronára emelkedett, a részvényenkénti nyereség viszont 16 százalékkal csökkent. Idén az Electrolux az árbevétel stagnálását valószínűsíti Európában és az USA-ban egyaránt. Több európai üzem tavaly véglegesített - mintegy 3000 alkalmazottat érintő - eladásától és a tavaly végrehajtott további 5000 fős leépítéstől azonban 460 millió korona megtakarítást vár, és az üzemi eredmény javulására számít.
(NAPI)
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.