A német SAP AG a tavalyi negyedik negyedévben éves összehasonlításban 7 százalékkal, 2,32 milliárd euróra emelkedő árbevétel mellett 1 százalékkal, 379 millió euróra növelte nettó nyereségét. A Dow Jones elemzői konszenzusa csak 2,29 milliárd, illetve 349 millió eurót várt. A világ legnagyobb vállalatirányítási szoftvergyártójához a licencbevételekből 1,02 milliárd euró folyt be, ami 2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A Bloomberg által megkérdezett elemzők a számokból azt olvasták ki, hogy az SAP a három hónap alatt piacot szerzett riválisaitól, főleg az amerikai PeopleSoft és a Siebel Systems szoftvercégektől. A teljes évben az árbevétel 17 százalékkal, az egyszeri tételek nélkül számolt üzemi eredmény 18,5 százalékkal futott fel, a nettó nyereség azonban közel 6 százalékkal csökkent. A cég az ez évi kilátásokról a versenytársak óvatos előrejelzéseivel ellentétben úgy nyilatkozott, hogy bár a gazdasági visszaesés kedvezőtlen hatású, arra számítanak, hogy az árbevétel 15 százalékkal bővül s az üzemi haszonkulcs 20 százalékról legalább 21 százalékra emelkedik, mert a második félévben a kereslet élénkül és a költségcsökkentés - tavaly többek között 800 alkalmazottól váltak meg - is érződik majd. Az SAP-nek jelenleg mintegy 15 ezer ügyfele van, köztük például a Nestlé és a washingtoni védelmi minisztérium. A társaság részvénye, amelynek árfolyama tavaly szeptember óta 73 százalékkal ment feljebb, az adatoknak és a derűlátó prognózisnak köszönhetően 2,5 százalékkal, 159,9 euróra drágult. B. P. A.