Az országvezetői találkozót a mély barátság jegyében februárra időzítették.
Szerző(k): Rácz GergőJapán űrhajósokat akar küldeni a Holdra a 2020-as évek második felében - jelentették be kedden a japán űrkutatási hivatalban (Jaxa)egy tanácskozáson, amelyen jelen volt Kisida Fumio kormányfő és Kobajasi Takajuki tudományos és technológiai miniszter is.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbbszöri halasztás után felbocsátották szombaton a James Webb-űrteleszkópot az Európai Űrügynökségnek (ESA) a Francia Guyana-i Kourouban lévő indítóállomásáról egy Ariane-5 rakéta fedélzetén. A rakéta indítását a Le Monde francia napilap honlapján élőben közvetítette.
Szerző(k): Szabó DánielA világ egyik legkülönlegesebb lelkipásztori szolgálatára vett fel egy papot a NASA: Andrew Davison tiszteletes, a Cambridge-i Egyetem papja és teológusa az a személy, aki tanácsokkal látja az űrhivatalt, hogyan hatna a földi vallásokra, ha egyszer csak intelligens idegenekkel vennénk fel a kapcsolatot.
Szerző(k): Szabó DánielA csillagklaszterről a sószórás jutott először a csillagászok eszébe.
Szerző(k): Rácz GergőElőször fizetett az Orbán-kormány 13. havi nyugdíjat, gyengülésnek indult a forint. Hiába haladt az oltási program, a brit variáns miatt elérte Magyarországot a harmadik hullám. Kirobbant a vakcinaháború az EU-ban, pellengérre állították az AstraZenecát, Mario Draghi lett az olasz miniszterelnök, eldőlt, hogy Angela Merkel nem indul újra a kancellári posztért. Elhallgatott a rádiófrekvenciákon a Klubrádió, az Egyesült Arab Emírségek, az USA és Kína egyszerre érte el a Marsot. Ezek voltak 2021 februárjának legmeghatározóbb hírei.
Szerző(k): Szabó DánielHarmadszor is turistákat vitt az űrbe egy rövid túrára a Blue Origin, az Amazon-alapító Jeff Bezos űripari vállalata szombaton. Az automatizált, újrahasznosítható űrkapszula utasaival visszatért, a texasi sivatagban ért földet.
Szerző(k): Rácz GergőA csillagászok régóta várt új űrobszervatóriuma, a James Webb-űrtávcső december 22-én áll majd pályára a Hubble utódjaként, egy Ariane–5 hordozórakétával, Francia Guyanából a tervek szerint.
Szerző(k): Rácz Gergő