Az idén 25 éves jubileumát ünneplő Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. a tavalyi üzleti évében 488,2 milliárd forint forgalmat realizált, mely 3 százalékkal haladja meg a 2014-es értéket. A cég az elmúlt évben 32 millió eurót fordított beruházásokra - olvasható az üzletlánc közleményében.
Szerző(k): EconomxAz Európai Bizottság hamarosan kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a profitot nem termelő üzletláncok elleni intézkedések miatt - tudta meg a 444.hu.
Szerző(k): EconomxA hagyományos áruházi kereskedelem terén 20 százalékos, míg az online értékesítésben több, mint 40 százalékos forgalombővülést produkált tavaly az áruházlánc 2014-hez képest - jelentette be Német Károly Csongor, a Media Markt-Saturn Holding Kft. ügyvezetője.
Szerző(k): EconomxElképzelhető, hogy Magyarország is megtiltja a nagy áruházláncoknak, hogy megsemmisítsék a közeli lejáratú élelmiszereket - írta az agrarszektor.hu.
Szerző(k): EconomxAz előző üzleti évhez képest 2015-ben csaknem 15 százalékkal, mintegy 47 milliárd forintra növelte árbevételét az Ikea Magyarországon. A svéd bútoráruház-lánc profitja is jelentősen nőtt – mondta Marek Feltl, az Ikea Lakberendezési Kft. vezetője. A lánc új, „zászlóshajó” áruházat hoz létre az idén Soroksáron.
Szerző(k): EconomxDecember elsejei hatállyal csődöt jelentett az osztrák piac egyik jelentős szereplője, a Zielpunkt-hálózat (amelynek korábbi tulajdonosa a magyarországi Plus diszkontokat is birtokolta). A cég szerint az előző tulajdonosok alatt felhalmozott terheket nem bírta a csoport.
Szerző(k): EconomxNem csak a nagy élelmiszerláncokat sújtja a munkaerőhiány, hanem a hazai kiskereskedelem egészét - köztük a ruházati-, a műszaki cikk-, a barkács- és a bútorkereskedőket. A munkáltatói és a munkavállalói oldal immár egyetért abban, hogy ágazati béremelés kell.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA beszállítók felkutatására az áruházlánc rendezvénysorozatot indít.
Szerző(k): Economx