A koronavírus-járvány okozta kétéves kényszerszünet után július 6-tól ismét kezdetét vette a bikafuttatásról híres San Fermín-ünnep az észak-spanyolországi Pamplonában. A nyolc és fél napos eseménysorozat szombati napján is többeket felökleltek a bikák.
Szerző(k): Domokos ErikaIdén is négynapos ünnepségsorozatot szervez az állami Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. augusztus 18-tól 21-ig az államalapítás évfordulója alkalmából. Idén azonban a tavalyinál is több programot és Európa legnagyobb tűzijátékát ígérik a szervezők.
Szerző(k): Csernátony CsabaKatonai parádéval és többórás színpompás felvonulással ért véget vasárnap Londonban a brit uralkodó platinajubileuma, vagyis II. Erzsébet trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából szervezett négynapos ünnepségsorozat. A királynő a parádé zárásán megjelent a Buckingham-palota teraszán. A rendezvényeken 7800-an léptek fel; a BBC becslése szerint világszerte egymilliárd néző kísérte figyelemmel az eseményeket.
Szerző(k): Domokos ErikaLesz négy- és háromnapos hétvége is bőven, amikor nem kell majd dolgozni.
Szerző(k): Szabó DánielA divatjamúlt szokások és anakronisztikus privilégiumok ellenére a britek nagy többsége továbbra is támogatja a monarchiát. Talán az egyetlen halvány kritika, amit megfogalmaznak, II. Erzsébet királynővel szemben, hogy hozzáláthatott volna a rendszer modernizálásához.
Szerző(k): Komócsin SándorA Pennyi Magyarországon működő 227 üzlete a háromnapos pünkösdi hosszú hétvégén – a vonatkozó jogszabályok betartása mellett – az ünnepnapokon, azaz pünkösdvasárnap és pünkösdhétfőn egységesen zárva tart - adta hírül a diszkontlánc.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Aldi népszerű kabalafigurája Kevin, a répa új szerepben tűnik fel az Egyesült Királyságban, de nem csak a britek, hanem minden bizonnyal az arra járó, illetve az online boltokban vásárló magyarok is szerezhetnek belőle.
Szerző(k): Komócsin SándorMinősített felelősségének nevezte Novák Katalin köztársasági elnök szombaton, hogy elnökként megmutassa, mit jelent számára szülőföldje, Magyarország, a honfitársai, a magyarok, és mit gondol "közös életünkről és világban betöltött helyünkről". Beiktatási beszédében elítélte a putyini agressziót, s kijelentette, hogy örökre nemet mondunk a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésekre.
Szerző(k): Szepesi Anita