Egy pápai, utazással foglalkozó irodában dolgozó nő sajátosan károsította meg munkaadóját: a valutavásárlásaihoz úgy állította be az árfolyamot a számítógépén, hogy egy forintért vett egy eurót. Így mindössze 8500 forintért szerzett meg 8500 eurót, miközben a vásárolt euró valós értéke mintegy hárommillió forint volt.
Szerző(k): Domokos ErikaVádat emeltek egy felszámolóbiztos - és társai - ellen, aki a vádirat szerint egy egymilliárd forintnál is nagyobb értékű irodaházat akart átjátszani 160 millió forintért partnerének - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterA Békéscsabai Járásbíróság közelmúltban megszületett döntésében bűnösnek mondta ki az ittasan motorozó B. R. vádlottat eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntettében és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében - írja a beol.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyElső fokon 2 év, 4 évre felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélték, valamint két évre eltiltották a járművezetéstől büntetőfékezése miatt Berki Krisztián tévés celebet.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy korábbi bírósági eljárás folytatását érte el az ügyészség az Alstom-ügyben. A vesztegetési botrány egyik vádlottja ellen így folytatódhat a per.
Szerző(k): Szabó DánielKülönleges jogrend idején elkövetett rémhírterjesztés miatt emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség Gődény György ellen, mert tavaly novemberben olyan írást tett közzé, melynek tartalma alkalmas volt arra, hogy akadályozza a koronavírus elleni védekezés eredményességét.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHamarosan ítélet születhet Lagzi Lajcsi ügyében, ahol a zenészt és nyolc társát áram, víz és gáz lopással vádolják, valamint gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette miatt is felelniük kell - írja a Blikk.
Szerző(k): Szász PéterAz ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér a 2017-es, magyar rendezésű vizes vb egykori gazdasági igazgatójára, a körözés alatt álló Balogh Sándorra, aki korábban Mager Andrea közvagyonért felelős miniszter férje volt – derül ki a hvg.hu által megszerzett vádiratból. Baloghot befolyás vásárlásával vádolják; ez csak az egyik büntetőügy, ami ellene folyik.
Szerző(k): Domokos Erika