A Brit Autógyártók és -kereskedők Szövetségének (SMMT) honlapján az szerepel, hogy az egy évvel korábbihoz képest 4,1 százalékkal kevesebb, 161 064 új autót adtak el. Ebből a dízelmotoros kocsik száma 9,4 százalékkal 46 589-re csökkent, míg a benzinmotorosoké 3 százalékkal, 104 221-re mérséklődött, az egyéb alternatív üzemanyaggal működő járműveké ugyanakkor 12,7 százalékkal, 10 254-re nőtt.
Szerző(k): Szász PéterMagyarországon még növekedés volt az újautó-eladásokban, de Nyugat-Európában már csökkenés látszik.
Szerző(k): Szabó DánielÁprilisban 12 412 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 3 százalékkal többet a tavaly áprilisinál, az idei első négy hónapban pedig 46 746 gépkocsit, a növekedés 7 százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján.
Szerző(k): Szabó DánielA márkák sorra teszik be a kínálatukba az új hétüléses modelleket, amelyekhez az állam 2,5 millió forintot ad. Most a Seat mutatta be a versenyzőjét.
Szerző(k): Csernátony CsabaA prémiummárkák közül a magánszemélyeknél vastagon vezet a Mercedes, a cégeknél mindössze 12 autóval előzi meg a BMW. Bemutatjuk a prémiumautók hazai piacát.
Szerző(k): Csernátony CsabaNagyot nőtt a Pappas Autó Magyarország Kft. forgalma tavaly, személyautó-eladásaik a teljes magyar piacot leelőzték, tehergépjárműveknél viszont - egy stratégiai döntés eredményeként - csökkentek a darabszámok.
Szerző(k): Szász PéterMárciusban 4,9 százalékos éves bővüléssel 13 391 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, az első negyedévben a gépkocsieladás 8,6 százalékkal 34 335 darabra nőtt - közölte a Carinfo.hu pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaTíz év alatt 22 millió villanyautót gyártana a Volkswagen. Közben elkölti az éves magyar GDP negyedét.
Szerző(k): Csernátony Csaba