Sem a több tízmillió forintos tartozását, sem a jövőre vonatkozó bérleti díjat nem fizeti ki a Belső-Pesti Tankerületi Központ, így a Molnár Antal Zeneiskola nem költözhet vissza az önkormányzat által felújított Damjanich utcai épületbe - írja az erzsébetvárosi önkormányzat közleményére hivatkozva a Telex. Az épület bérletét korábban megkapták az SZFE függetlenségéért kiálló diákok és tanárok is, de arról az ingatlan körül kialakult botrány miatt lemondtak.
Szerző(k): Domokos ErikaJelenleg az ivóvízhálózat az önkormányzatok tulajdona, de egy trükkös salátatörvény módosítójával az Orbán-kormány lényegében ingyen átvenné a struktúrát, hogy a teljesen elavult hálózat felújítását elvégezze. A rezsicsökkentés miatt a településvezetések nem tudták finanszírozni a karbantartási munkákat, de a csőrendszerre vezetett különadó is ellehetetlenítette a feladatot. Vagy az államhoz kerül a vízközmű, vagy megoldhatatlan az ellátás biztonsága. Több ezer milliárd forintos államosítás lehet a vége.
Szerző(k): Szabó DánielAz Országgyűlés kétnapos üléssel fejezi be tavaszi ülésszakát a jövő héten. A képviselők hétfőn interpellációkat intézhetnek a kormány tagjaihoz, kedden pedig több mint húsz előterjesztésről szavaznak, így például végleges formába önthetik Magyarország 2022-es költségvetését - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaIsmét módosította a Fidesz a bérlakások kötelező eladását előíró törvényjavaslatot. A legújabb változat szerint a forgalmi érték akár 30 százalékáért is meg lehetne venni az önkormányzati bérlakásokat, ráadásul a Várnegyedben az állami, illetve önkormányzati cég által tulajdonolt ingatlanokra is kiterjesztenék a törvényt - írta a hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi Anita50 ezer forint értékű cafeteria-juttatást kapnak az Újbuda Önkormányzata fenntartásában működő óvodák, szociális- és gyermekintézmények és az Újbuda Gamesznál dolgozó munkavállalók - írja László Imre polgármester.
Szerző(k): Szász PéterA kormány koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében megvizsgálta a fővárosi kerületi önkormányzatok támogatásának lehetőségét - derül ki a friss Magyar Közlönyben.
Szerző(k): Domokos LászlóA pesti rakpart Kossuth Lajos tér és Jászai Mari tér közötti szakaszának felújítását több mint egymilliárd forintért végezhetik el. A munkáért nagy volt a tolongás a közbeszerzésen.
Szerző(k): Németh GézaJúnius 15-étől az önkormányzatok a korábbi, a veszélyhelyzet előtti rendnek megfelelően ülésezhetnek - mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány rendkívüli jogrendért felelős munkacsoportjának döntése nyomán.
Szerző(k): Szász Péter